A Russia Today 2005-ös indulásakor úgy tűnt, hogy célja az orosz kultúra képviselete a világban és az orosz nézőpont – mai szemmel nézve apolitikus – bemutatása. Elemzők egyetértenek abban, hogy az RT irányvonala 2008-ban, a grúz háború következményeként változott meg (Sakwa, 2012; Yablokov, 2015; Elswah–Howard, 2020). Ekkor nevezték át Russia Today-ről RT-re, és körülbelül ettől kezdve a csatorna témája már nem Oroszország eseményeire és kultúrájára irányul, hanem a nyugat trónfosztásására.

Tudományos érdeklődést az RT csak 2015 körül ébresztett, amikor vizsgálni kezdték a csatorna mögött álló politikai célokat (Yablokov, 2015). Mona Elswah és Philip N. Howard három célkitűzést szűrtek le terepmunkájuk során: először, annak hangsúlyozását, hogy a nyugati országokat legalább annyi probléma sújtja, mint Oroszországot. Másodszor, a nyugati médiaintézmények lejáratását és delegitimálását összeesküvés-elméletek segítségével. Harmadszor, ellentmondás és polarizáció keltését, akár oly módon is, hogy a nyugati közönség egy része kritizálja a csatornát, amely azt sugallta Oroszország vezetésének, hogy az RT egy fontos tényező, ezzel jó érvet szolgáltatott a finanszírozás emelésére (Elswah–Howard, 2020). Az oxfordi internetkutató-intézet (OII) tudósai szerint az RT a globális politikai dezinformáció-színtér legfontosabb szervezete. Stratégiai fontosságát jól mutatja, hogy míg a kezdeti éves büdzséjét 30 millió dollárban szabta meg a Kreml, 2015-ben ezt (két évre) 400 millió USA dollárra emelték. Az RT nem közöl reklámokat, ellenben költ a saját reklámozására, valamint terjesztésére hotelekben, műholdon és kábelen keresztül (ICA, 2017).

Más elemzők úgy fogalmaztak, hogy az RT célja az, hogy az USA pozitív nemzetközi hírnevét rombolja, és az amerikai kormányt a globális közösség ellenfeleként pozicionálja. E narratíva alátámasztásaként az RT valós, múltbéli összeesküvéseket hozott fel példának, valamint rámutatott az amerikai katonai beavatkozások eseteire a globális konfliktusokban, és összességében jelentős nemzetközi fenyegetésként ábrázolta az USA politikáját. Ezáltal igazolva láttatták az orosz kormány politikáját, és Oroszországot mint az USA-val szembeni globális ellenállás vezetőjét állították be (2015-ben járunk) (Yablokov, 2015).

A Reuters elemzése szerint a tartalmat nem annyira a dezinformáció jellemezte, hanem a tények szelektív megjelenítése, a vélemények tényekként történő bemutatása és az orosz kormánypolitika retorikájának alkalmazása (Smirnova, 2016). Így például tematizálta az európai migránsválságot, mégpedig célzatosan egy központi üzenet megfogalmazása érdekében: a hivatalban lévő európai kormányok alkalmatlanságának demonstrálása céljából. Propagandisztikus eszközei a narratívák ismétlése, a vélemények egyoldalúsága és az érzelmekre ható stílus voltak. Ugyanakkor, az RT európai leányai viszonylag tárgyilagos nyelvezetet használtak: csak 17%-ban alkalmaztak érzelmileg színezett kifejezéseket, szemben az orosz 1-es csatorna 80%-ával. Ezt az orosz elemző az eltérő szabályozási környezettel, és eltérő közönségelvárásokkal magyarázza. A nyugat-európai közönséget jobban meg lehetett szólítani a látszólag tárgyilagos és szenvtelen stílussal (Saari, 2014).

Sinikukka Saari rámutat, hogy a modern orosz diplomáciát, a szovjet időszakkal ellentétben, nem terheli ideológia, ez megkönnyítette a csatorna számára is, hogy elérje a nyugati közönséget, és a nyugati országokban a belföldi közvéleményt befolyásoló jelenséggé váljon (Saari, 2014).

Összességében, számos megbízható kutatás támasztja alá, hogy az állam által támogatott televíziócsatorna orosz politikai propagandát közvetített (Yablokov, 2015; Baggott Carter–Carter, 2021). A határokon szabadon átterjedő globális médiarendszer bármely ország számára lehetővé teszi ezt a kulturális befolyásszerzést, amely különösen a demokráciákat teszi sebezhetővé: azok nyíltsága, toleranciája és a közvélemény jelentős hatása miatt. A RT-t az orosz állam tehát állami, honvédelmi eszközként használta arra, hogy más államok politikájába beleavatkozzon (Elswah–Howard, 2020).

A rendeletre épülve az Európai Tanács 2014-ben – a krími háború idején – alkotott egy speciális másik rendeletet, amely tiltotta az ott felsorolt, kettős felhasználású termékek Oroszországba irányuló tranzakcióit.7 Az eredeti változatban az olaj- és gázkitermeléshez szükséges technikai eszközök, valamint egyes bankok értékpapírjai szerepelnek. Az évek során számos melléklettel bővítették a rendeletet, mígnem Ukrajna 2022-es megtámadását követően a XV. számú mellékletet fűzték hozzá, amely az RT öt európai leányvállalatát tartalmazta, valamint a Szputnyik (Sputnik) csatornát.8 Ezután magát a XV. mellékletet is bővítették oroszországi televíziócsatornákkal.9 Így a felsorolt csatornák közvetítése bármely technikai eszközzel tilossá vált az Európai Unión belül.

A korlátozott felhatalmazás elve értelmében az Unió csak olyan területeken alkothat jogot, amelyekre kifejezett felhatalmazása szól. Az RT betiltásával kapcsolatosan gyakori kritika, hogy az EU nem rendelkezik hatáskörrel a média területén. A rendelet jogalapja azonban az EU működéséről szóló szerződés 5. rész IV. címének 215. cikke (Korlátozó intézkedések). Eszerint, ha a közös kül- és biztonságpolitika keretén belül az EU elfogad valamely határozatot harmadik országgal fennálló kapcsolatok megszakítására vagy korlátozására, akkor a Tanács minősített többséggel elfogadja a szükséges intézkedéseket. Ezt az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság által előterjesztett együttes javaslat alapján teszi, a Parlament pedig nem vesz részt az eljárásban, mindössze utólagos tájékoztatást kap.10 A közös kül- és biztonságpolitika területén az Európai Tanácsé és a Tanácsé a szerep.11 A Tanács, előzetes tanácsi határozat esetén nem csupán államokkal, hanem egyes természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben is megállapíthat korlátozó intézkedéseket – ez történt jelen esetben. Az előzetes technikai felhatalmazást pedig egy 2014-es évi tanácsi határozat nyújtotta az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről.12

A módosító rendeletet – nem jellemző módon – részletes indokolással látták el, amely társadalmi-politikai kontextusba helyezi a tilalmat. Az indokolás utal arra a 2021-es tanácsi határozatra, amely hangsúlyozta, hogy tovább kell erősíteni az Unió és a tagállamok rezilienciáját, valamint a hibrid fenyegetésekkel, többek között a dezinformációval szembeni fellépésre való képességüket. Többek között biztosítani kell a hibrid fenyegetések területén – ezen belül többek között a külföldi beavatkozással és a befolyásoló műveletekkel szemben – alkalmazható lehetséges válaszintézkedéseket. Megállapítja, hogy Oroszország célja az Unió és tagállamai destabilizációja, és hogy ennek érdekében a média manipulálására és a tények elferdítésére irányuló szisztematikus nemzetközi kampányt folytat. Felsorolja ennek eszközeit és tematikus területeit, valamint célpontjait (például civil társadalom). Kijelenti, hogy ezt a propagandatevékenységet orosz vezetés alatt álló médiaorgánumokon keresztül folytatják, amelyek kulcsfontosságúak az Ukrajnával szembeni agresszió előmozdításában is. Ezáltal a médiumok jelentős és közvetlen fenyegetést jelentenek az Unió közrendjére és biztonságára nézve, ezért sürgősen szükséges, hogy felfüggesszék ezeknek a tevékenységeit. Hangsúlyozza, hogy ez a korlátozás nem érinti aránytalanul az EU Alapjogi Kartájában elismert alapvető jogokat, így nem akadályozza meg, hogy az RT munkatársai egyéb tevékenységet folytassanak az Unióban, például kutatást és interjúkészítést. (Megjegyzendő, hogy a Deutsche Welle betiltásakor Moszkva a stúdió megszüntetéséről döntött, a munkatársaknak pedig visszavonta az akkreditációját (Bahgat, 2022). Ez a döntés az uniós rendelkezés másnapján történt, ugyanakkor már decemberben, amikor a német médiahatóság tárgyalni kezdte az ügyet, célzott erre a következményre az RT főszerkesztője és az orosz igazságügyminiszter (Deutsche Welle, 2022; Goncharenko, 2022).

Számos elemzés helyesen mutat rá arra, hogy tartalmi korlátozásként értelmezhetetlenül abszurd az európai aktus: egy, a végrehajtó hatalomhoz tartozó testület, a tagállamok kormányaiból álló Tanács, olyan műsorszolgáltatókat tilt be, amelyeket európai médiahatóságok (kivéve a német) jogszerűen bejegyeztek. Mindezt előzetes korlátozásként, bírói döntés, vizsgálat és mérlegelés nélkül. A Nemzetközi Egyezségokmány 20. cikkének hivatkozását is helytelenítik („Minden háborús propagandát törvényben kell betiltani”),13 mivel az sem mentesít a bírói döntés követelménye alól. Ahogy a szerzők helyesen rámutatnak, az EU szerződések sehol sem utalnak propagandára, és ez a kifejezés nincsen definiálva semmiféle jogszabályban (Ó Fathaigh–Voorhoof, 2022). A kritikusok szerint ezzel az EU hasonló eszközökhöz folyamodik, mint Oroszország (Baade, 2022). Jelen írásnak nem célja, hogy ebben a kérdésben részletesebben elmélyedjen vagy állást foglaljon. Kétségkívül, a szólásszabadság elveinek megtartására felszólító érvek megszívlelendőek.

Mindazonáltal, az RT kettős célú termékként történő azonosítása egyáltalán nem nélkülözött sem bizonyítékokat, sem jogalkotási előzményeket. Az Európai Tanács már 2015-ben határozatot hozott az orosz dezinformáció megállításának szükségességéről, amikor létrehozta az EU External Action Service keretei között az East Stratcom Task Force-t (EEAS, 2019). 2016-ban közös keretegyezményt alkotott a hibrid fenyegetések elhárításáról, és akciótervet fektetett le a dezinformációt terjesztő idegen ügynökök ellen.14 2018-ban az Európai Tanács ismét határozott a dezinformáció elleni küzdelemről és a demokrácia védelméről (Európai Tanácsi határozatok, 2018).

Nemzetközi tudományos kutatások révén többszörösen bizonyítást nyert, hogy néhány állam szándékosan manipulálta a demokratikus közbeszédet (Biteniece et al., 2017). Az orosz védelmi minisztérium pedig nyíltan „információs háborúként” definiálta a stratégiát, amelynek a polarizáció fokozása volt az egyik kimondott célja. Kreml dokumentumokban volt olvasható a hibrid hadviselés kifejezés, és annak célja, hogy „a lakosság masszív pszichológiai kondicionálásával destabilizáljon egy társadalmat és egy államot, valamint nyomást gyakoroljon egy államra, hogy az ellenfél érdekeinek megfelelő döntéseket hozzon” (Russell, 2016).

Kétségtelen, hogy az információs hadviselés önmagában még nem tekinthető puha politikai befolyásszerzési kísérletnek. Mindaddig fenntartható ez a jóindulatú vélelem, amíg az információs hadviselés pusztán önmagában jelenik meg. A katonai agresszió megjelenése azonban megdönti ezt a vélelmet.

 

Oroszország háborúja éppenhogy semmissé teszi a szólásszabadság tudósai által hivatkozott nemzetközi ENSZ-egyezmények jelentőségét: hiszen az ENSZ célja a háború eliminálása és megelőzése volt. Nyilvánvaló tehát, hogy a harc a geopolitikai hatalomért folyik, és a határok nélküli kibertér új lehetőséget kínál ennek megszerzésére. A demokráciák mint toleráns és nyitott térségek, militáns önvédelem nélkül rendkívül sebezhetőek az újfajta hadviselés ellen.

Ahogyan az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló kísérlet büntetendő, úgy az agresszív háború indítását a nemzetközi jog tiltja. Ugyanarra a célra való törekvés a toll eszközével, érvekkel és véleményekkel – még ha tévesekkel is – védett eszköz marad. Előfordulhat olyan, hogy egy agresszió ténye utólag megfosztja a védelemtől a kifejezéseket? Nos, a gyakorlatban éppen ez a helyzet az uszítás és a népirtás esetén is. Habár egyiknek sem tényállási eleme a ténylegesen (és a szólással összefüggésben bekövetkező) agresszió, mégis lehet ez az ultima ratio, amelynek hiányában a bíróságok gyakran meghátrálnak a korlátozás alkalmazásától.